2016. augusztus 29., hétfő

Mindenkit érintő veszteség

Fotó: Mirkó István – Magyar Idők

Sajnálatosan rövid ideig, mindössze szep­tember másodikáig látható A Szamár-sziget szellemkatonái című vándorkiállítás a budapesti hadtörténeti múzeum Márványtermében. Használják ki a nyár végi szép időt, és legalább a Széna térről sétáljanak fel a Kapisztrán térre.

És miután jólesően feltöltődtek a bágyadt nap és a gyaloglás adta meleggel, lépjenek be a hűvös terembe. Erősítsék meg előtte a lelküket, mert amivel ott szembesülni fognak, az olyan szinten megrázó, hogy ha sikerül mindent elolvasniuk, ami a termen körbefutó hatalmas pannókon található, ha sikerül aprólékosan végignézniük a vitrinekben kiállított tárgyi emlékeket, akkor minden bizonnyal szükségét fogják érezni, hogy lefelé is gyalog menjenek. Boldogok lesznek, hogy kint fény van, jóleső meleg és béke… Főleg béke.

2016. augusztus 26., péntek

Megnyílt kiállításunk a Hadtörténeti Múzeumban


A balkáni halálmars és az asinarai-szardíniai fogolytáborok történetét feldolgozó nemzetközi multimédiás vándorkiállítás augusztus 25-én arra a helyszínre érkezett, amely Magyarországon talán a legszorosabban kötődik ehhez az eltemetett históriához. Méghozzá elsősorban nem „hivatalból”, nem hazánk első számú hadtörténeti gyűjteményeként és kutatóintézeteként – hanem a halálmenet egyik legkülönösebb szereplőjének „házaként”.